Közép-dunántúli Piros túra – Iszkaszentgyörgytől Isztimérig – 2026. október 30. Péntek
Event Date
2026.10.30.
Event Time
07:00
Event Location
Mgyarország
Event Description
Közép-dunántúli Piros túra – Iszkaszentgyörgytől, Isztimérig
2026. október 30. Péntek
Túra részvételi díja: 5.000 Ft. / Fő.
Ez a túra azok számára ajánlott akik havonta legalább egy alkalommal túráznak / aktív kondícióval rendelkeznek.
Ezúttal a Közép-dunántúli Piros egy változatos szakaszát járjuk be, ahol régi bakonyi települések, erdők és dombok kísérnek bennünket. Egy kitérő erejéig pedig a Fehérvárcsurgói-víztározó különleges vidékét is felkeressük.
Iszkaszentgyörgyről indulunk, majd fokozatosan magunk mögött hagyjuk a települést, és a Bakony peremének erdein, dombjain keresztül haladunk tovább. A piros jelzés nem érinti a Fehérvárcsurgói-víztározót ezért oda külön kitérőt teszünk.
A tó első látásra egyszerű mesterséges vízfelületnek tűnhet, története azonban ennél jóval érdekesebb. A Gaja-patak völgyét már évszázadokkal ezelőtt is kihasználták: a rómaiak és később a törökök is duzzasztották itt a patakot, a környéken malmok működtek, a mai tó helyén pedig káposztaföldek voltak. A mai víztározó az 1970-es évek elején épült, 1972-ben készült el, eredetileg a környék árvízvédelmét szolgálta, mára viszont a Bakony egyik népszerű kirándulóhelye.
A kitérő után ismét erdős, nyugodt bakonyi környezetben folytatjuk utunkat. Gúttamási érintésével végül Isztimérre érkezünk, amelynek története több mint nyolcszáz évre nyúlik vissza: nevét már 1193-ban megemlítik egy oklevélben. A törökdúlás idején elnéptelenedett. A csendes bakonyi település környékén a régi idők emlékei ma is megtalálhatók.
Útvonalunk: Ezen a túrán egy pecsétet zsebelhetünk be
Iszkaszentgyörgy – Fehérvárcsurgói-víztározó – Gúttamási – Isztimér
Szükséges felszerelés:
Időjárásnak megfelelő öltözet, túracipő, esőkabát, akinek kell túrabot, szendvics, csoki, gyümölcs, legalább 1,5 liter víz
FONTOS: útközben NINCS vízvételi lehetőség !!!
Ha kérdésed van a túrával kapcsolatban akkor írj e-mailt, Illésy Csaba túravezetőnek : info@turazas-turazas.hu
Vagy hívd őt a:06 30 636 29 51 -es telefonszámon.
(1) Indulás ideje és helye: 2026. október 30-án, PÉNTEKEN reggel 07:00-kor a Déli-pu., 3-as peron előtt. Vonatunk 07:10-kor indul. Jegyedet vedd meg előre ! ( Déli-pu. – Székesfehérvár va. állomás között )
(2) Táv: 14,6 km
(3) Túra ideje: 4,5 óra, pihenőkkel
(4) Nehézségi szint: 2-es
(5) Szintemelkedés: 260 méter
(6) Érkezés helye és ideje: Déli-pályaudvarra, 16:00-ra.
(7) Túra ára az étkezést útiköltséget és egyéb programra való belépést nem tartalmazza.
(8) Túra ára tartalmazza: túratervezés ,túravezetés , költségét
(9) A program változás jogát fenntartjuk.
(10) Részvétei díj befizetése után küldjük az elektronikus számlát.
(11) MÁR OTP SZÉP KÁRTYÁVAL IS
Téged is várunk sok szeretettel ![]()
Túravezető
![]()
Hogy bemutassam magam, visszamegyek az időben, amikor 10 éves voltam. Ott kezdődött minden, az általános iskolában, a fizika tanárom ösztönzésére, akit mindenképp nevén szeretnék említeni az iránta való tiszteletem jeléül. Ő Németh István tanár úr, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot, és álom számomra, hogy egyszer még túrázhassak vele.
Szinte egész Magyarországot bejártuk; havonta két-három alkalommal volt lehetőségem részt venni a túráin. Ha ez nem lett volna elég, a fiatal korom legszebb nyarait az általa szervezett kéthetes gyalogos és kerékpáros vándortáborokban töltöttem, egészen a nyolcadik osztály befejezéséig. Azóta sok év telt el, van egy gyönyörű lányom, akivel már néhány túrán részt vettünk kettesben, és remélem, hagyományt teremtünk a közös túrázásokkal.
Célom és álmom, hogy minél több embernek mutathassam meg, és adhassam át azt az érzést, amit a természet nyújt. Már a túra előtti éjszakán izgatott vagyok, és reggel kezdődik a kaland: amikor a vonaton ülök, és az ablakon keresztül nézem a rohanó tájat, már ott magával ragad az élmény.
Mindenkinek fantasztikus élményben lesz része: új kalandok, feltöltődés, harmónia, békesség és természet – ez a jutalma annak, aki jelentkezik és részt vesz a túráimon.
Mindenkit várunk sok szeretettel.
Illésy Csaba